Nagy nap ez a mai! Nem, nem amiatt, hogy vendégségbe készülnék, á, dehogy! Hanem éppenhogy fordítva: hozzánk jönnek vendégségbe! Oda, abba a szép zöld épületbe, ott a torony mögött közvetlenül jobbra. 

Annyiban más volt ez a reggel, hogy a szél nem akarta leszaggatni rólam zakómat, nyakkendőmet, a hőmérséklet is végre elfogadható volt fél kilenckor, amikor elindultam szokásos reggeli sétámra, az egy kilométerre levő munkahelyemre. Ha kinézek a lépcsőház erkélyén, szinte karnyújtásnyira lakom csupán, légvonalban 700 méter, ha van.

Azonban ott, a kis házak között átvágva, a szálloda mellett jutok al az Izumrudnij Kvartalba. Az a kis házas terület a Diplomaticheskiy Gorodok, különböző országok nagykövetségeivel, rezidenciáival. A miénk nem ott van, hanem mint épp kiderítettem a napokban, pont az ellenkező irányban lakásomtól, ugyancsak egy kilométernyire. Ott futok el előtte hétvégenként, de valahogy még nem tünt fel. Na, majd legközelebb szemügyre veszem jobban.

Lassan közeledem, Reggelente elég sokan baktatunk át oda szembe a házamból, a szomszéd házakból is, így másfél hónap után akadnak ismerős arcok, ismerős nevek is, olykor még szóba is elegyedünk egymással. Nos igen, a munkahely mellé kell költözni és akkor az ember nem tölti egynegyed munkás életét utazással... Már persze, ha megteheti, ugye...

Na, ma nem ilyen idő volt... ami persze semmit sem jelent, mert itt az időjárás percről percre változik. De tényleg! S az eddigi tapasztalataim alapján, általában a rosszabbik irányba: reggel napsütésben, kellemes tavaszban indulva, ebédről visszafelé az irodába bőrigázva és összefagyva... S hiába is nézem az időjárásjelentést, reggel szép napot jósol, délben már rossz az idő. Nemhiába a világ második leghidegebb fővárosa ez a város!

De ezért megyek rendületlenül, mintegy 15 perc, hova is lenne a nagy sietség? A meglepetés ott ért: tucatnyi egyenruhás és egyenruhátlan (már ha az öltönyt s a fülből kilógó füldugó-kábelt nem vesszük annak) fogadott az épületünk halljában, két detektoros kaput varázsoltak a bejárat mögé reggelre, s szépen mindenkit áthajtottak rajta. Nadrágszíj, cipő maradt, de telefon, kulcs, pénzérme ki a zsebből. Pár perc az egész, legalábbis az időben érkezőknek, a kicsit elalvósabbak már némileg nagyobb tumultus árán tudtak csak bejutni.

S jött a találgatás, na nem sokáig, mert egyből kitaláltuk: az Elnök tesz látogatást irodaházunkban. De mivégre is? Egy kis guglizás s ott volt a válasz laptopom monitorán. Vagyis az nem derült ki, miért is éppen a mi irodaházunk, bár végül is, miért ne? A maga 45 emeletével, s ott a legtetején az elnöki rezidenciával, a város s egyben az ország egyik emblematikus építménye, az új főváros vadonatúj adminisztrációs és üzleti negyedének a kellős közepén?

Kitünő hely egy ki baráti eszmecserére Az Elnök (itt a nevét ki sem kell mondani, mindeni tudja, hogy Nazarbajevről van szó), az orosz elnök, Putyin és a belorusz elnök, Lukasenko között. Mondhatnám, a felhők fölött, de ma éppen ragyog a nap, a felhők, amik vannak, azok is csak itt-ott és magasan.

Ezen a kis biztonsági hercehurcán kivül annyiban érintett minket az egész látogatás, hogy a munkaidő vége előtt mindenkit szépen hazahajtottak: ötkor záróra...

Na, majd este a tévéből, internetről megtudjuk, mire is jutottak irodaházunk vendégei... Addig is nézzük meg, hogyan mutat ez este, kicsit távolabbról.

Nagy sajnálatomra az iroda, hol dolgozom, csak a hetedik emeleten van, de ha felemelem szemem a monitorról, ez a látvány tárul elém (a tornyon túl, attól kicsit balra, az a kupolás épület az Elnöki Palota):

Nem rossz, no de a 45-ikről? Ami késik nem múlik: valahogy csak megnézem én magamnak azt az emeletet is...